Ázsia Series Március
Az Ázsia Series következő futama március 12-13-án. A rajt ceremónia a Hungexpo területén lévő autó-motor sport kiállításról fog indulni, és onnan megcélozzuk Máriahalmot és környékét.
A versenynek a szokásos módon GPS koordináták alapján történő pontok megtalálása és kérdésekre adott helyes válasza a cél.
Kőváry-Badár-Pataki Stand Up Comedy Bamako 2011
Lássuk Bamakót, avagy a 196-es MárkAszerviz motoros versenyző tervei, és ami kerekedett belőle
Rengeteg jó értelemben vett őrültség, elszántság jár annak fejében, aki rászánja magát erre az örök nyomot hagyó kalandra, nem is beszélve, ha ráadásul verseny kategóriában szeretné megállni a helyét. És itt rögtön ki is bújik a szög a zsákból: kinek mit jelent, hogy megállja a helyét? Én elmértem, vétettem, tévedtem és talán valami szuperhősnek képzeltem magam, aki nem ismer határokat. Célom nem volt más, mint megnyerni az egészet úgy, ahogy van. Annyit azért világos volt számomra, hogy a 2-3-4 fős autós csapatokkal szemben komoly a hátrányom, de részben a motor miatti előnyeim és elszántságom miatt úgy véltem, mindent összevetve nem fogok lemaradni. A tavalyi év során majd az összes ilyen pontkereső, GPSfurfangfeladatos versenyen részt vettem és e téren szinte elegendő tapasztalatot szereztem. Nagy előnynek hittem továbbá, hogy keserűség és bosszankodás nélkül képes vagyok elmenni a végletekig. Bármit meg tudok tenni, hogy megoldjak egy szituációt, vagy feladatot és sem időt, sem energiát nem sajnálok, ha terepmotorozásról van szó. Szóval úgy hittem, hogy mivel itt nem az idő a legfontosabb tényező, kitartásomnak köszönhetően képes leszek 100%-hoz közeli feladatmegoldásokkal a célba érni. Azt is mérlegeltem és úgy hittem, hogy a szervezők is halandóak, ők is a földön járnak és nem a lehetetlen küldetés megalkotása volt a céljuk :)
Így,vagy úgy, de saját hibámba, hibáimba estem, melynek részletei remélhetőleg mindenki számára kitisztultak lesznek történetem végére...
A visszaszámlálás elindult, már lehet nevezni!
Elindult a regisztráció a nyári nagy Ázsia túrára! Itt az idõ a jelentkezésre. Az idõpont jelenleg július eleje, ez az indulási napban még változhat. A túra idõtartama 2 hét. Ha idõben jelentkeztek akkor a jelenlegi mérsékeltebb nevezési díjat kell befizetned. A létszám korlátozott mind a túra és mind a verseny kategóriában!
K a köbön!
Kreativitás, Küzdelem, Kikapcsolódás, ezzel a jeligével foglalnám össze a hétvégén megrendezett Ázsia Series nyíregyházi előfutamát. Az újításoknak köszönhetően egy továbbfejlesztett geocaching macska-egér játékának lehettek részesei a versenyzők. Ebből a csatározásból egyszer az emberi tudás és tapasztalat (és a hozzátartozó technika), máskor a természet került ki győztesen. Bár A-ból B-be a legrövidebb út az egyenes, mégis az aktuális célpont eléréséhez kilóméterek garmadáját kellett felhasználni.
Ázsia Series Január verseny előtti info a pályáról
Budapest-Bamako 2011 - Eredmények napról napra
Folyamatosan napról napra megtekintehtőek az eredmények a weboldalunkon a tovább gombra kattintva.
Tovább >>
Friss Info Budapest-Bamako Rally
Friss információkat kapunk, végre hivatalos forrásból a Budapest-Bamako rally val kapcsolatban, hogy mi is történt az elmúlt időszakban.





