WTCC Marokkó – Verseny, az nem volt
Már ez első WTCC futamon, illetve az azt megelőző F2-es versenyen is látni lehetett, hogy a marokkói rendezők és a műszaki mentők egyáltalán nincsenek a helyzet magaslatán. Egy ilyen pályán a balesetet szenvedett autó eltávolítása elsődleges prioritás.
WTCC Marokkó - Michelisz 7. az első versenyen
Nem mindennapi első futamot produkáltak a marokkói szervezők a túrakocsi világbajnokság második állomásán. A rajt csak harmadik alkalomra sikerült, kétszer nem aludtak ki a piros lámpák, és a befutó is a biztonsági autó mögött történt.
WTCC Marokkó – Micsoda dráma, micsoda élmény!
Péteken még „csak” a szabadedzésen volt a leggyorsabb egy olyan pályán, ahol még sosem járt, és szimulátoron sem tudott rá készülni. Egyedül a tavalyi belső felvételek tanulmányozásával tudott valamelyest ráhangolódni, de azon kevésé jönnek át a pálya olyan tulajdonságai, amit csak rajta „ülve” lehet kitapasztalni. Ennek ellenére tudott mindenkinél gyorsabb lenni.
WTCC Marokkó – Michelisz az élen
A Chevrolet versenyzője Robert Huff a harmadik helyet szerezte meg egy tizedes lemaradással. A tavalyi világbajnok Gabriele Tarquini a hetedik időt érte el.
Material Kupa, Hugaroring - Szabad volt az edzés
A pénteki szabadedzéssel megkezdődött a 2010-es gyorsasági bajnokság. A kis- és nagytúra, a Formula autók és a márkakupák indulóin kívül a zóna országok mezőnye is felsorakozott a Hungaroring boxutcájában.
A Genex Suzuki Bio Kupa - melyet immár Burkus Egon és a GFS Motorsport koordinál - több újdonsággal is szolgál. Egyrészt E85-öt használnak a versenyzők, ami azt jelenti, hogy ez a világ első kupasorozata, mely a bioetanolt használja hajtóanyagként. Másrészt minden egyes futamon két VIP autó is indul, melyben "celebek" tekerik a kormányt. Most Budai Zsuzsi az egyik, Horváth Balázs jégkorongozó a másik.
Pénteken még csak szabadedzés, illetve három kategória időmérő edzésére kerül sor, majd szombaton és vasárnap már a versenyfutamok jelentik az izgalmakat.
Material Kupa – Hungarorongi előzetes
Rekordszámú magyar és külföldi résztvevő a szezonnyitó autós gyorsasági versenyhétvégén a Hungaroringen 2010. április 30 - május 2. között. Az ingyenes belépő mellett a boxutca is látogatható.
Suzuki Swift Kupa - A világ első bio márkakupája
Most hétvégén újra indul a Suzuki Swift márkakupa, új néven: Genex Suzuki Bio-kupaként. A név nem reklámfogás; az autók valóban bioüzemanyaggal, cukorrépából készülő bioetanollal mennek a versenypályán.
Kakucs Ring Kupa – Kakucsi gumiégetés
A hatfordulós versenysorozat első epizódja zajlott április 24-én az M5-ös autópálya mellett elterülő Kakucs Ringen. A már-már nyáriasnak nevezhető időben, szikrázó napsütés közepette szállingóztak a nevezők a szervizparkba reggel, hogy megkezdjék felkészülésüket a versengésre, amely összesen három futamból állt. Egy-egy futamon három kört kellett teljesíteni a pályán. Azon a pályán, amelyről csak jót hallottam, mind a versenyzőktől, mind a nézőktől és a pályamunkásoktól. Fülig érő mosollyal mesélték élményeiket, akikkel beszélgetésbe elegyedtem és jómagam is tapasztaltam, hogy igazán tetszetősre sikerült ez az aszfaltcsík. Legszívesebben én is beálltam volna a versenyzők sorába! A 9000 forintos nevezési díj nem mondható megterhelőnek. Jutányos ár ez, tekintetbe véve azt is, hogy a verseny végeztével lehetőséget adtak mindenkinek egy kis utólagos örömautózásra.
Ladacross
Szezonkezdet ellenére több mint negyven nevezés érkrzett. Nevezők közt kaposvári versenyzőket és a 68 éves Emődi Janibát is köszönthettük. Ladákon kívül úgynevezett szabadkategóriás autókat is( pl subaru) láthattak nézőink. Első versenyen a quadok is szép számmal megjelentek. Itt mutatkozott be a quad junior kategória, melyet az utánpótlás bemutatkozására szántuk.
Vasárnap az égiek is kegyeikbe fogadták a rendezvényt, szinte kifogástalan időben zajlottak a futamok.
Szervezők és a segítők ismét kitettek magukért, hogy a látogatók rendezett és kulturált körülmények közt élvezzék a programokat. Itt debütált a vadaspark és mutatkoztak be a park új lakói (teve, mosómedve, mókusok papagájok stb).
Gyerekek és az anyukák is találtak számukra érdekes foglalatosságot míg a férfiak az autóverseny előfutamait nézték, persze a nap végére az egész család együtt szurkolt kedvenc versenyzőiknek.
Gyerekeknek kézműves foglalkoztató, Kukucska bábszínház, arcfestő, tranbulin és ugráló várak nyújtottak szórakozási lehetőséget. Mindenkit elvitt egy körre a sártengerbe egy ural katonai teherautó. Bátrak megmászhattak egy lánctalpas harci járművet . Aki megéhezett, annak, lángossal és zsíros kenyérrel kedveskedtünk. Mind ezeket teljesen ingyenesen vehették igénybe látogatóink.
Majerszky Gábor – OWN-X MGAMS
Az év első versenye nagyon jól indult számomra, de a második szabadedzésen eltört a kuplung nyomólapja, ezért Budapestre kellett alkatrészért mennünk és az este folyamán a váltót leszedni és az alkatrészt kicserélni...
A csapat tökéletes munkát végzett !!! Ez úton is köszönöm Nekik!
Második nap megnyertem az időmérőt, majd az első két selejtező futamot is, de sajnos hiába szereztem meg a döntő egyes rajtkockáját, Újházi Béci lerajtolt a második helyről és így csak utána sikerült befutnom a célba.
Összességében elégedett vagyok a hétvégével, de egy kicsit csalódott is, hiszen nyerni mentünk Máriapócsra, de szezonkezdésnek egy második hely is remek.
Következik Sosnova, Április 24-25.-én.
Mi biztosan ott leszünk!





