Híreink

Válasszon hírkategóriát:

Ország Zsolt első bálozása Nyirádon

2011. 05. 17. 23:12| 247 olvasás | Kategória: Rallycross
Cikk fotó

Super 1600 as kategória,

Ország Zsolt, Suzuki Ignis S 1600:

 


Szombat, 2011. május. 14.

 

„Nagyon vártam már az első köröket, mert a szabadedzésen kellett felmérnem a pálya vonalvezetését mivel a pályát gyalogosan nem tudtuk bejárni és két versenyen még csak nézőként tudtam részt venni. A pálya rallysabb jellege miatt az autó beállításain változtattunk, ami olyan jól sikerült, hogy a verseny végéig megtartottuk. A mezőny sajnos nem volt teljes, mert több versenyző műszaki okok miatt nem tudott elindulni. A szabadedzésen igen jól sikerült feltérképezni a pályát, bár hátráltató tényező volt a nagy por, amit a rendező a futamok közötti folyamatos pályakarbantartásokkor locsolással orvosolt. Így szinte minden körben tökéletes pályán tudtunk versenyezni. Már az első köröktől látszott, hogy bár széles, de igen nehéz, technikás, gyors pályával állunk szemben. Az időmérő edzésen a kategória első helyét sikerült megszereznem, amit az első előfutamban is megtartottam."


Rabócsi Ring után, Nyirád előtt Révész Tomival!

2011. 05. 11. 23:12| 197 olvasás | Kategória: Rallycross
Cikk fotó

Beszélgetés Révész Tomival a Nyirádi verseny előtt.

Hajóka: Egy pár nap van már csak a versenyig, hogy érzitek magatokat a Skodával?
Tomi: Múlt héten kiderült, hogy mi is volt a probléma a Máriapócsi versenyen. Igazából véve kettő fő gondunk volt, az egyik ugye a turbó, ami köszönhető az intercooler túlmelegedésének, ezért kicseréltük egy újra. Az intercooler előtt lévő minden lamellát kinyitottunk, így több levegő fogja hűteni. Ezzel reméljük, hogy elhárítottuk a túlmelegedésből származó hibát. Úgy érzem, Én is felkészültem a megmérettetésre.

 


Irány Nyirád

2011. 05. 11. 18:46| 289 olvasás | Kategória: Rallycross
Cikk fotó

Másoknak hosszú évek után újra, nekünk most először adatik meg, hogy a nyirádi pályát versenyzőként megismerhessük. A legendás EB pályán eddig csak nézőként voltunk jelen, hisz Ország Zsolti csak 2010-ben pártolt át rallycrossra, 15 éves rallys pályafutása után. Így, ami másoknak már fejben van, az nekünk még nincs, de ugyanúgy, mint Máriapócson, itt is csak a győzelem lehet a cél. Vezetjük a bajnokságot, és szeretnénk erősíteni pozíciónkat!


Drift OB. PRO Liga - 2. Forduló Rabócsiring

2011. 05. 11. 16:06| 166 olvasás | Kategória: Dift
Cikk fotó

Május 21-én ismét Durván egymásnak feszülnek a lóerők az utánozhatatlan hangulatú máriapócsi pályán! A márciusi edzőtábor után, a Hunakamo Drift SE rendezésében, idén másodszor láthatjuk a Pro kategória driftereit immáron egymás ellen csatázni a pontokért és persze a nézők kegyeiért a Rabócsiringen.


Extrémkupa III. Forduló

2011. 05. 11. 12:08| 129 olvasás | Kategória: Extrémkupa
Cikk fotó

Májusi Extrém Kupa!!!! Ahol az eső kupát ér!

Eljött az idő, hogy májusban ismét összemérje tudását mindenki, aki szereti az autósportot, benzingőzt, gumifüstöt az Extrém Kupa szlalomverseny idei harmadik fordulójában május 21-én a megszokott helyszínen, a szentkirályszabadjai reptér déli végén.

Megközelíthetőség Szentkirályszabadja felől!!!!

 

 


2 Tótkomlós Rally

2011. 05. 10. 22:05| 249 olvasás | Kategória: Amatőr Rally
Cikk fotó

Immár másodjára rendezik meg Tótkomlóson a Híres Rally-t.
Röviden a programból: Szombaton 16-21 óráig ünnepélyes rajtceremónia és Prológ (kötelező!!!)

21 óra után beállás a parcfermébe ( kötelező!!!)

21 órától buli kifulladásig.

 


III. Rábaköz Kupa - Hangodi szárnyal

2011. 05. 07. 21:15| 202 olvasás | Kategória: Terep-rallye
Cikk fotó

A HQ Racing quadjai ma szárnyaltak, gyorsaságiról gyorsaságira tökéletesen teljesítettek a járművek. Marczinek Zsolt méterszámlálója az éjjel csodával határos módon megjavult, így nem akadt problémája a navigációval.


Hangodi az élen!

2011. 05. 06. 21:10| 150 olvasás | Kategória: Terep-rallye
Cikk fotó

A III. Rábaköz kupa első napján Hangodi Zoltán vezet a motorosok közt, megnyerve az első szelektív szakaszt, míg Marczinek Zsolt a tizedik helyen áll a duplaszorzós versenyen.

 


Drift Majális Kecskeméten, Gumi füstölt két keréken!

2011. 05. 06. 09:12| 193 olvasás | Kategória: Dift
Cikk fotó

Esett eső csepergett, Driftes csávó kesergett, kezdhetném így a mondókámat.
A Kecskeméti Drift Majálist sem kerülte el az eső, de a Driftes fiúk egy olyan igazi eső tánccal próbálták elűzni a sötét felhőket. Mármint a kocsik kerekeivel, igazi gumicsíkos esőűző rajzokat dörzsöltek be az aszfaltba. Jelszavuk: riszálom úgyis-úgyis volt! Meg is lett az eredménye, néha elállt az eső.


Hq Racing Kapuvár - Nulladik nap

2011. 05. 05. 19:58| 183 olvasás | Kategória: Terep-rallye
Cikk fotó

Elkezdődött a visszaszámlálás a kapuvári duplaszorzós tereprally futamra, ami ebben az évben a második állomása a hazai OB-nak. A visszaszámlálás nem jelent mást a HQ Racing versenyzői és szerelői számára, mint hogy a felujított quadokon az utolsó beállításokat elvégzik, bepakolnak a kiszolgáló járművekbe, és irány Kapuvár.
További információ a készülődésről a cikk folytatásában.


-


Látogatók

Felhasználónév:

Jelszó:

Vendégkönyv

Legfrissebb:
peppino @ 05.15 12:04: mikor lessz közvetités Nyirádrol?

Hírlevél

Szeretnél értesítést kapni minden hazai offroad versenyről? Érdekelnek az újdonságok, friss hírek? Szeretnéd tudni mikor láthasz oldalunkon élő közvezítést a versenyekről?
íratkozz fel

hírlevelünkre

Partnereink

http://www.radio6.hu

 

 

 

 

http://terepjaro.com/


 


http://szon.hu/

 

http://hajoka.hu/

-