Remeklő magyarok, szárnyaló Isachsen, megállíthatatlannak tűnő Timerzsanov és
lesipuskás Castoral - röviden így foglalható össze a 2010-es ralikrossz
Európa-bajnokság szombati nyitónapjának, azon belül is az első előfutam-sorozatnak a
legfontosabb történései.
Div.1
A csúcskategória nyitónapi előfutamai máris hihetetlen drámákat hozott - volt, aki
rajtbalesetbe keveredett, volt, aki saját vezetői hibája áldozata lett, és volt, aki
alatt a technika adta meg magát, így végül szokatlanul kevesen, mindössze 13
versenyző teljesítette sikerrel szombati előfutamát.
A kategória két magyarja, Harsányi Zoltán és Kotán Péter egyaránt az első előfutamba
kaptak besorolást, és rögtön tapsvihart csaltak ki a hazai közönségből. Ezúttal
főleg Harsányi brillírozott, aki hihetetlenül kiélezett küzdelemben, centiméterekkel
a norvég Morten Bermingrud elé visszatérve a Joker-körről megnyerte saját
előfutamát, ezzel a nap legszebb magyar eredményét érte el.
Apró balszerencse volt a két magyar pilóta számára, hogy az első körben Kevin
Procter a korlátnak csapta autóját, amely aztán elég rossz helyen ragadt ott a
pályán, és Harsányiéknak az egész futam során kerülgetniük kellett a roncsokat, ami
miatt minden körben értékes időt veszítettek. Ám Harsányi ezzel együtt is az
abszolút 9. helyen zárta a napot, és Kotán Péter is 12. lett, így mindketten méltán
bízhatnak abban, hogy vasárnap sikerül majd bejutniuk valamelyik döntőbe a
csúcskategória mindig bivalyerős mezőnyében.
A leggyorsabban a címvédő Sverre Isachsen teljesítette a négykörös távot, így ő
várhatja az élről a holnapi folytatást. Mögötte a saját futamát az újraindítás után
zavartalanul megnyerő Michael Jernberg végzett a második, az angol Liam Doran a
harmadik helyen.
A nap talán legnagyobb vesztesei a tizennégyszeres Európa-bajnok Kenneth Hansen és a
kétszeres kontinens-első Ludvig Hunsbedt voltak, akik a rajtot követően
összeakadtak, és az újraindításnál már egyikük sem tudott felállni a rajtrácsra.
Vasárnap még mindketten javíthatnak, de ehhez mindkét hátralevő előfutamban
maradandót kell alkotniuk, ami sosem egyszerű ebben a végtelenül kiegyenlített
mezőnyben.
Div.1/A
Timur Timerzsanovnak bár a rajtnál még akadt egy nagyon meleg pillanata, amikor a
fiatal norvég Andreas Bakkeruddal összekoccant, ám ez sem tudta kizökkenteni a
ritmusból, és kiélezett küzdelemben megnyerte saját futamát. A győzelem egyben az
első előfutam-sorozat megnyerését is jelentette az orosznak, mivel a teljes mezőny
tekintetében ő bizonyult a leggyorsabbnak kategóriájában.
Igaz, csak egy hajszálnyival. A cseh Zdenek Cermak ugyanis egészen az utolsó körig
vezette kettejük közös futamát, ám miután az utolsó körben kiment a kötelező
Joker-körre, centiméterekkel Timerzsanov mögé érkezett vissza. A szoros befutónak
köszönhetően Cermak nemcsak futamában, de a teljes mezőny tekintetében is a második
leggyorsabb időt futotta.
Az első előfutam-sorozatot és így az első napot az orosz Ildar Rakmatulin zárta a
harmadik pozícióban, aki saját futamát ellenmondást nem tűrő magabiztossággal nyerte
meg, ám az abszolút első hely megszerzéséhez ezúttal így is kevésnek bizonyult
tiszta versenytempója.
A nyolcszoros magyar bajnok Bánkuti Gábor a jelek szerint szoros barátságot kötött
kedvenc számával, a 13-assal, ugyanis az időmérő edzés után az első
előfutam-sorozatban is ebben a pozícióban végzett. A magyar versenyző nemcsak gyors
volt, de látványos is: az ő futama jelentette a szombati nap egyik csúcspontját. A
futamában szereplő mind az öt autó a rajttól a leintésig elképesztően szoros csatát
vívott egymással, melynek során Bánkuti is több látványos manővert bemutatott, ám
végül (talán szerencsétlenül megválasztott taktikájának köszönhetően) a negyedik
helyen futott célba, ami összesítésben tehát a 13. helyhez volt elég számára.
A kategória másik két magyar pilótája, Majerszky Gábor és Ujházi Béla egy futamba
kaptak besorolást, és végig szorosan egymás nyomában loholva végül 16. és a 17.
pozícióban zárták a nyirádi nyitónapot, így Bánkutihoz hasonlóan ők is megőrizték
esélyüket a vasárnapi döntőbejutásra.
Div.2
A hátsó-kerékmeghajtású autók mezőnyében kisebbfajta meglepetéssel zárult a nyirádi
Eb nyitónapja. A nagymenők közül többen is hibáztak egy-egy apróbbat saját
futamukban (köztük Knut Ove Borseth, Lars Oivind Enerberg és Derek Tohill is), így
végül a riválisainál szemben némileg technikai hátrányban lévő (ez az egyenesekben
szemmel látható különbséget jelent) cseh Roman Castoral futotta a leggyorsabb időt
az első-előfutamsorozatban, így ő zárta az élen az első napot.
Castoral mögött a belga Guino Kenis lett a második, a norvég Ole Kristian Nottveit a
harmadik, a címvédő Borseth a negyedik, a Borseth tavalyi bajnok autójával versenyző
Enerberg pedig az ötödik helyen végzett az első előfutam-sorozatban.
Forrás: Navigátor sportmédia





