A szabadedzésekkel és a hivatalos időmérő edzéssel kezdetét vette az ötödik nyirádi
ralikrossz Európa-bajnoki futam, amelyen három kategóriában összesen 51 versenyző
áll rajthoz. Az időmérő edzésen, azaz egyenkénti indítással, egyetlen gyorskörön a
norvég Sverre Isachsen (div.1), az orosz Timur Timerzsanov (div.1/A) és a norvég
Lars Oivind Enerberg (div.2) bizonyult a leggyorsabbnak.
Divízió 1.:
20 versenyzővel a csúcskategóriában kezdődött meg a 2010-es nyirádi Eb-futam, akik
között két hazai kedvenc, az egyaránt többszörös magyar bajnoknak számító Kotán
Péter és Harsányi Zoltán sikeréért is szoríthatnak a hétvége során a helyszínre
kilátogató szurkolók.
Az első szabadedzésen épp az a Ludvig Hunsbedt futotta a leggyorsabb köridőt, aki
nem olyan régen egy nyirádi teszttel hangolta finomra autóját az idei szezonra, így
riválisainál valamivel frissebb élményei vannak a nyirádi katlanról.
Hunsbedt a nap további eddigi részében is rendkívül erős tempót diktált - a második
szabadedzésen a harmadik lett a svéd Michael Jernberg és a norvég Sverre Isachsen (a
bajnokság két éllovasa) mögött, az időmérő edzésen pedig a második Isachsen mögött.
A hivatalos időmérő edzést tehát a bajnoki címvédő és jelenlegi éllovas Isachsen
nyerte Hunsbedt és az angol Liam Doran előtt. Az idei Európa-bajnokság első két
futamát megnyerő Jernberg a negyedik, a tizennégyszeres Európa-bajnok Kenneth Hansen
a hatodik helyen zárt egy gyorskör alapján.
A magyarok is jól kezdtek: Harsányi a 14., Kotán pedig a 16. legjobb időt futotta az
időmérő edzésen.
Divízió 1/A:
A divízió 1-hez hasonlóan az első-kerékmeghajtású autók géposztályában is 20
versenyző ment át a hivatalos gépátvételen. Közülük a bajnokság jelenlegi éllovasa,
az orosz Timur Timerzsanov kezdte a leggyorsabban a nyirádi hétvégét, aki az első
szabadedzést megnyerte, a második szabadedzésen a második leggyorsabb időt futotta,
a hivatalos időmérő edzésen pedig ismét ő bizonyult a leggyorsabbnak.
Az első előfutam-sorozatnak tehát Timerzsanov vághat neki a legkedvezőbb
rajtbesorolással, ami némi előnyt ugyan jelenthet, ám a verseny lényegi része az
előfutamokkal veszi majd kezdetét. Az időmérő edzésen Timerzsanov mögött honfitársa,
Ildar Rakmatulin futotta a leggyorsabb kört, harmadikként pedig a svéd Johan
Larsson, a második szabadedzés leggyorsabb versenyzője zárt.
Úgy fest tehát, a Kenneth Hansen csapatában versenyző svédnek végre kezd összeállni
az idei technikája, így vélhetőleg vele is komolyan kell számolni a hétvége további
részében is.
A kategória magyarjai közül a nyolcszoros magyar bajnok Bánkuti Gábor kezdett a
legjobban a Nyirádon, ő a szerencseszámának megfelelő 13. helyen zárta az időmérőt,
míg a magyar bajnok Majerszky Gábor a 16., Ujházi Béla a 17. leggyorsabbnak
bizonyult egyetlen gyorskörön.
Divízió 2.:
A hátsó-kerékmeghajtású autók kategóriájában 12 versenyző részvételével kezdődött
meg a 2010-es nyirádi Eb-futam, a sportág hazai szurkolóinak legnagyobb sajnálatára
magyar versenyző nélkül. Fodor György és csapata minden igyekezetük ellenére nem
tudtak időben elkészülni vadonatúj Peugeot 206-osukkal, amit mutatóban azért
magukkal hoztak Nyirádra, így a depóban egész hétvégén megcsodálható lesz.
Az első szabadedzést a norvég Lars Oivind Enerberg nyerte honfitársa, Knut Ove
Borseth tavalyi Európa-bajnok autójával, a második szabadedzésen viszont Borseth
saját idei autójával visszavágott, és ekkor már ő volt a leggyorsabb. Ezt követően a
hivatalos időmérő edzésen ismét Enerberg futotta a leggyorsabb köridőt, őt a
legutóbbi, angliai Eb-futamot megnyerő ír Derek Tohill és Borseth követték az
eredménylistán.
A hétvége programja ma 16 órától az első előfutam-sorozattal folytatódik, ahol már
futamonként 5-5 autó megy egymásra ölre a pálya a minél jobb eredmény eléréséért.





