Örömmel tapasztalta szerkesztőségünk, hogy a 2010.09.12-én rendezendő autocross rallycross országos bajnokság kakucsringi futama helyszínén a pályaépítési munkálatok a befejezéshez közelítenek.
A verseny hivatalos honlapján közzétett, és a rendezők elmondása alapján kijelenthetjük, hogy az építés befejeződött, és kezdetét vette a tesztelés folyamata.
Ugyanakkor tisztában kell lenni a ténnyel, hogy ez egy frissen debütáló pálya, ahol bizony lehetnek még gyermek betegségek. Ezen hibák kiküszöbölésén dolgozik most a rendezői gárda, miszerint tesztelik a vadonatúj időmérő rendszert, folyamatosan tömörítik a murvás szakaszt, és felkészülnek a versenyzők, nézők emeltszintű fogadására.





