A pénteki rövid bevezető után, ma 4 szelektív szakasszal fojtatódott a Terep-rally Világkupa idei első futama. Sajnos nem túl jól, ugyan is technikai problémák nehezítik a magyar indulók dolgát.
Mielőtt belekezdenénk a mai összefoglalónkba, pár információval egészítenénk ki az első napi írásunkat.
A már említett víz (ami Hango quadjának is problémát okozott) alaposan ráijesztett a futam szervezőire is. A versenyt megelőző napokban ugyanis rég nem látott eső zúdult futam központjának otthont adó Pordenone városára és környékére. A kijelölt pályákon több helyen is folyóvá duzzadtak a patakok ahol maximum motorcsónakversenyt lehetett volna rendezni, terep-rali világkupa futamot nem annyira. A szervezők végül a pályák lerövidítése mellett döntöttek, és így rajtolhatott el a mezőny péntek délután.

Garamvölgyi Zoltán így nyilatkozott az első nap végén: - "Egy picit talán hevesebben kezdtünk a kelleténél és alig pár száz méterre a rajttól becsúsztunk egy árokba, ahonnan csak 300 méterrel később tudtunk kijönni. Azt gondolom ez egy jókor jött a figyelmeztetés volt számomra, meg kell tisztelnünk a pályákat, nagy hiba lenne rögtön az elején fejjel menni a falnak. Ez után már kellő józansággal mentünk és egy számunkra elfogadható eredménnyel zártuk a mai napot. A pálya nincs rossz állapotban, viszont nagyon változó a felülete. Ezen a rövid 7 kilométeren négyféle talajtípuson mentünk, a szakasz eleje nedves-kavicsos volt, majd egy dobálós szakasz következett. Ezután derékig érő sárban kellett gázolnunk, a végére pedig enyhébb-saras rész jutott. Úgy tűnik, hogy a kanyarokban ki lehet engedni az autót, de az út két oldalán végig árok húzódik, ezért nagyon észnél kell lenni. Az autó továbbra is nagyon tetszik, holnap hosszú nap vár ránk, elsődleges célunk, hogy gond nélkül célba érjünk, de szeretnénk azért egy picit előre is lépni."
A pénteki bemelegítő szakaszt, némi meglepetésre, a GarZone Racing támogatását is élvező spanyol Roca-Ferrer páros nyerte.
Aztán következett a szombat reggeli rajt, ami a Garamvölgyi-Simon kettős sorsát végleg megpecsételte. Nissanjuk motorja az elindulás után alig 2 kilométerre meghibásodott és így mindösszesen 10 verseny kilométer megtétele után feladni kényszerültek az olasz futamot. Az előjelek pedig nem ezt mutatták, ugyan is Garamvölgyi Zoltán péntek este még az Italian Baja abszolút 26. helyezettjeként feküdt le aludni, aztán mire felkelt már két helyet javított is pozícióján. Mindez nem azt jelenti, hogy a GarZone Racing versenyzőjének emberfeletti képességei lennének, csupán arról van szó, hogy az éjszakába nyúló felügyelő testületi ülésen kiosztottak néhány büntetést.

Hogy pontosan mi is történ, azt így foglalta össze Garamvölgyi - Sajnos idén is korán véget ért számunkra az Italian Baja. A szombat reggeli szelektív szakasz második kilométerénél a Nissan motorjában kilyukadt az egyik dugattyú. Tavalyi szinte centire ugyanitt estünk ki, ugyancsak műszaki hiba miatt. Most az erőtlen autóval még továbbmentem pár kilométert, hogy legalább egy kicsivel többet lássak a pályából, majd kigurultunk a szakaszról és visszatértünk a szervizparkba. Csalódott vagyok, hogy idén sem sikerül meglátnunk a célt, nagyon készültünk a versenyre, de a technikai sportban sajnos ezzel is számolni kell. Azt a két kilométert, amit gond nélkül tudtunk teljesíteni, nagyon élveztem, a pálya fantasztikus volt ezért is különösen fájó hogy ilyen korán búcsúznunk kellett.

A quados mezőnyben érdekelt Hangodi Zoltán ma a 11. helyről kezdte meg a felzárkózást és az utolsó szelektív előtt már az ötödik helyen állt. Sajnos nem sokkal a záró szakasz célja előtt Zoli quad-ját foglyul ejtette a sártenger, így négy helyet veszítve, kilencedikként zárta a napot.
"Nagyon élveztem az egész napot, főleg a mai első és harmadik gyorsot, ami feküdt nekem és a quadnak is. Itt tudtam először egy 3. és másodszor már egy 2. időt is menni és éreztem, hogy minden rendben van. A pálya ugratós résznél álló nézőket látva pedig, akik fényképezőjük vakuit villogtatva, hangos tapssal fogadták a mutatványomat olyan plusz erőre kaptam, amit még nem éreztem egyetlen hazai futamon sem. Ugyanakkor egy percig sem lazíthattam és tanulva a tegnapi vizes esetből, a második és negyedik gyorson, amin nagyon sok mély pocsolya és sár volt óvatosan kellet mennem. Nem szerettem volna, hogy felszívjon valamit a motorom, mert ez a végét jelenthette volna az egész futamomnak. Sajnos ez az óvatosság okozta a hátrányomat is az utolsó gyorson, ahol lassan próbáltam átevickélni a hasig érő sártengeren, de közben belesüllyedtem. Négy hosszú perc után egy autós húzott ki, de végül is itt vagyok a napi célban és ez egy lépéssel közelebb visz a kitűzött célomhoz, ami természetesen az, hogy befejezzem az Italian Baja-t. Egyáltalán nem vagyok csalódott és ugyan ilyen lendülettel fogok nekiindulni a holnapi napnak is, mint a mainak." - Nyilatkozta a HQ Racing quad-osa, Hangodi Zoltán.

A szombati nap után az orosz Gadasin – Shcemel páros vezeti a versenyt, a gyári X-Raid BMW-vel száguldó Novitskiy – Schulcz és a SAM Mercedeses Kahle – Schuenemann előtt. A magyarok közül a szombaton is kuplungproblémákkal küszködő Fazekas – Horn kettős az abszolút 18. helyen zárta a napot, közvetlenül mögöttük a Varga – Hujber érkezett célba 19.-ként.





