Kapuvár - észjáték

2011. 04. 25. 20:15| 307 olvasás | Kategória: Terep-rallye

A Sólyom Team legutóbb, a szezon első versenyén dobta harcba először az átépített HAWKIA-t. A bemutatkozás felemásra sikeredett, mert a versenyautó még nem állt össze teljesen, Sólyom Olivér és Galbács Mátyás mégis eredményt ért el vele. Az Aqua-Palace Kupán kategóriában az 5., abszolútban 7. helyet elérő csapat most a soron következő versenyre, az Admiral Rábaköz Kupára készül. Erről beszélgettünk Sólyom Olivérrel.

 

 

 

Hogy sikerült az autó átépítése?

Sajnos nagyon későn tudtuk elkezdeni a munkálatokat, 6 hónapnyi melót sűrítettünk 2 hónapba, ennek megfelelően rengeteg hiányossággal érkeztünk Hajdúszoboszlóra. Pont ezért döntöttünk úgy, hogy ha már ott vagyunk, megpróbálunk a szabályoknak megfelelően pontokat gyűjteni, a HAWKIA legkisebb terhelésével. Bár nem volt felhőtlen a boldogságunk, de azért nagyon örültünk a sikeres évkezdésnek.
Az autó szinte minden porcikáját érintette az átépítés. 16 centiméterrel növeltük a nyomtávot, mindent, amit csak lehetett, átrámoltuk a középpont mögé, és adtunk neki egy speciális, 6 sebességes váltót. Így nagyon stabillá vált, a váltó miatt pedig felgyorsult.

solyom


Sokan támadtak a forfait miatt. Ezzel kapcsolatban mit gondolsz?

Igen, hallottam én is, hogy páran puffogtak. Mindig is voltak és mindig is lesznek olyanok, akiknek valamilyen oknál fogva nem tetszik, hogy a Sólyom Team létezik. Ha őszinte akarok lenni, nem foglalkozom ezekkel a hangokkal, mert a forfait szabályos dolog. Akinek nem tetszik, tegyen róla, hogy ez a lehetőség ne legyen benne a szabályzatban. Nem volt célom ezzel a szabállyal visszaélni, de így volt célszerű és költséghatékony. A jövőben is ki fogjuk használni a szabályok adta összes lehetőséget, ha úgy kívánja az érdekünk. Egy verseny feladása az utolsó utáni alternatíva.

solyom


Hogyan készültök az Admirál Rábaköz Kupára?

• Elsősorban teljesen felkészítjük, készre csináljuk a HAWKIA-t. Ha lesz idő rá - és szeretném, hogy legyen -, kicsit tesztelném a drágát. Jó lenne, ha tanulhatnám a megváltozott paramétereit, és a váltót is szoknom kell még. Különösebben nem tudunk semmi speciálissal készülni, maximum annyit tehetünk, hogy többet alszunk, mint legutóbb.


A nevezési listán a Sólyom Team neve alatt nem szerepel Csete Kitti, ám egy német páros igen. Kik ők?

Kitti a vizsgáira készül, ezért most távol marad. A németek pedig a Björn Hrabal - Walter Hrabal páros, akik idén TH kategóriában indulnak magyar licenccel, a csapatunk színeiben. Szeretem őket, bízom bennük, kitartó versenyzők, az autójuk pedig megbízható. Remélem, hogy meglepetéseket okoznak a kategóriájukban.


Kapuváron te mire számítasz?

Szeretnék végigmenni, és egy jó helyet elcsípni. Mivel mindenki nagyobb motorral van ellátva, mint a miénk, egy magyar abszolút 5. hely szép volna. A Kapuvár környéki utakat nem tudjuk izomból autózni, szerintem észjátékon fog múlni számunkra ismét a dolog.

solyom

Be kell lépned ha hozzá szeretnél szólni!
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció
-


Látogatók

Felhasználónév:

Jelszó:

Vendégkönyv

Legfrissebb:
zsoca2107 @ 05.13 08:39: Lesz ma közvetítés?

Hírlevél

Szeretnél értesítést kapni minden hazai offroad versenyről? Érdekelnek az újdonságok, friss hírek? Szeretnéd tudni mikor láthasz oldalunkon élő közvezítést a versenyekről?
íratkozz fel

hírlevelünkre

Partnereink

http://www.radio6.hu

 

 

 

 

http://terepjaro.com/


 


http://szon.hu/

 

http://hajoka.hu/

-