Kékszalag - Fergeteg 13

2010. 07. 04. 23:35| 233 olvasás | Kategória: Vitorlázás

Ma reggel kilenc órakor lezárult a 42. Kékszalag vitorlás verseny a Balatonon. Összesen 238-an teljesítették az össztávot, a futam negyvennyolc órája alatt. A Fergeteg csapata kicsivel több, mint egy nap alatt jutott el a füredi célvonalig.

Marton Balázzsal, a Libera tulajdonosával és egyben kormányosával beszélgettünk a jól megérdemelt pihenő után.

- Balázs gratulálunk Neked és az egész Csapatnak! Hogyan értékeled az elért 13. helyezést? Csalódás, vagy épp az ellenkezője amit érzel most így tiszta fejjel?
- Köszönöm a gratulációt a srácok nevében is. Bár még nem teljesen tiszta a fejem, de egyáltalán nem vagyok csalódott, hisz a futam előtt magamban kitűzött cél, teljesült. Ez pedig az abszolút 20-on belüli érkezés volt. Reálisnak ezt tartottam akkor, bár verseny közben kint a tavon, a komolyabb eredmény elérésének fénye is megcsillant a szemem előtt.

- Mikor érezted ezt, hisz a rajt után elég lassan sikerült felvenni a tempót?
- A rajtot valóban egy kicsit elszúrtuk, de ez még semmit nem jelentett. Tudtuk, hogy a Fergeteg ilyen csekély szélben is képes haladni. Mondjuk azt nem gondoltam, hogy egész nap ilyen is marad az idő. Visszatérve a kérdéshez, a keszthelyi forduló után éjszaka, volt egy nekünk megfelelő szél, ami 30-40 percig, közel tíz csomóval vitt bennünket, a tihanyi cső felé. Ekkor látótávolságba került a Concept 25 Metalcom, a Stég Bár és az Avatar is, Őket szerettem volna utol érni. Tudtam, hogy ha meglesznek, akkor 10-ben vagyunk. Közülük hármat sikerült is reggelre megelőzni, de az Avatar jobb szelet kapva, elúszott előlünk.

- Mi történt az utolsó kilométereken, amikor visszavette a Szamuráj Jack és az ERSTE-sek tőletek a pozíciót?
- A Metalcom-os hajó kapott egy privát szelet, ami 9 és 1/2 percet dobott rajtuk, a Stég Bár-ral pedig, szinte együtt értük el a célvonalat, de nagyobb volt a lendületük és 55 mp-el hamarabb értek be Füredre. Igazából ennyi történt.

- Mi volt a legnehezebb a versenyben számodra, számotokra?
- Talán az, hogy ebben a gyenge szélben végig egyensúlyban kellett tartani a Liberát, ahhoz hogy haladjunk is. Nagyszerűen megoldotta a csapat ezt a feladatot, pedig végig teljes koncentrációt igényelt. A másik az éjszakai árva szúnyog áradat, aminek a nyomai még mindig ott vannak a testen szétkenődve. Persze ezt még el is kell távolítani majd róla, na az még fájó pont lesz.

- Hogyan tovább, milyen terveid vannak a jövőre nézve, esetleg 43. Kékszalag?
- Az még nagyon messze van, de valószínűleg itt leszünk a rajtnál 2011-ben is. Most semmit nem szeretnék jobban, mint kipihenni az előző kilenc hónap fáradságait, ami idő persze tele volt szebbnél szebb pillanatokkal. Itt köszönném meg a teljes csapat felkészülés és a futam alatt elvégzett, ember feletti munkáját, amivel hozzájárultak ehhez a nem kis sikerhez. Vannak még nagyon sokan, akiknek hálás vagyok mindazért amit értem, értünk tettek, az elmúlt hosszú hónapokban, de túl hosszú lenne a lista, egyszóval mindenkinek Köszönöm!

- Sok sikert kívánunk Nektek és várjuk a csapat életét érintő, további fejleményeket.

Az eseményen készült fotók feltöltés alatt vannak!
Be kell lépned ha hozzá szeretnél szólni!
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció
-


Látogatók

Felhasználónév:

Jelszó:

Vendégkönyv

Legfrissebb:
peppino @ 05.15 12:04: mikor lessz közvetités Nyirádrol?

Hírlevél

Szeretnél értesítést kapni minden hazai offroad versenyről? Érdekelnek az újdonságok, friss hírek? Szeretnéd tudni mikor láthasz oldalunkon élő közvezítést a versenyekről?
íratkozz fel

hírlevelünkre

Partnereink

http://www.radio6.hu

 

 

 

 

http://terepjaro.com/


 


http://szon.hu/

 

http://hajoka.hu/

-