Legyőzték a Miniket!

2012. 01. 08. 08:14| 167 olvasás | Kategória: Terep-rallye

A motoros kategória győzelméért folytatott küzdelem egyre élesebbé válik, mivel Marc Coma Dakaros pályafutása harmadik szakaszgyőzelmét szerezte meg a Copiapo-Copiapo hurkon szombaton. Az autóknál a két Hummer nem engedett senkit az élre, hazavitték a legjobb pozíciókat. Két részből állt a hetedik napi szakasz, egy 143 és egy 218 kilométer hosszú szakaszból, amelyeket egyben értékeltek.


Coma és Despres folyamatosan egymást figyelve haladt a nap első felében, amelyen még gyors tempóban lehetett haladni. Egyik sem veszített a sebességéből és erejéből, és gond nélkül teljesítették a szakaszt. Coma végig jobb időket ért el az ellenőrző pontokon, és az összekötő szakaszon megelőzte Desprest, hogy az első helyről indulhasson a második felvonásban. Végül 2 perccel jobb időt ment francia vetélytársánál, akinek előnye még mindig megmaradt az összetett élén. A két KTM-es mögött komoly csatározások dúlnak a harmadik helyért. Paulo Goncalves a ma elért harmadik helyezésével bebizonyította, hogy a tavalyi Iquique-i szakaszgyőzelme nem csak a szerencsének volt köszönhető. Ezzel az eredményével közelebb került Helder Rodrigueshez, akinek jelenleg közel 50 perc a hátránya Despres mögött. Francisco „Chaleco" Lopez csalódottan jött le a szakaszról, mivel egy korai bukás miatt sok időt veszített, és alig fért be az első tízbe.




Ismét visszatértek Nasser Al-Attiyah reményei, hogy az első ötben végezzen. A katari a 11. helyről indult reggel, az első szakaszon a 6. helyen állt, majd a következő 200 kilométeren öt autót előzött, és végül megnyerte a napi szakaszt. Nem akármilyen versenyzők mellett száguldott el, De Villiers, Sousa, Leal Dos Santos és Novitskiy is csak nézett, hova siet ennyire a Hummer. Al-Attiyah a 14. szakaszgyőzelmét szerezte meg, és 8 percre csökkentette hátrányát a még mindig első helyen álló Peterhansellel szemben.




A Hummereseknek egyébként jó napjuk volt, mivel Robby Gordon végzett a második helyen, az amerikai hét és fél perccel ment rosszabb időt csapattársánál. Pedig a szakasz első felében veszített egy kis időt és csak a 42. helyen haladt át a CP1-en, de fokozatosan ledolgozta a hátrányát. A Hummerek legyőzték a Miniket, hiszen a legjobb X-Raides, Peterhansel csak a harmadik pozíciót tudta megszerezni. Az összetettben nem történt változás, de a különbség egyre kisebb a második helyezett Holowczyc és az őt követő Gordon között.




Eseménydús napot zártak a quadosok, igen érdekes dobogós helyezésekkel. Alejandro Patronelli 16 perces előnnyel érte el a legjobb időt, a második Ignacio Casale, a harmadik Sergio Lafuente lett. Az eredménynek köszönhetően átrendeződött az összetett állása: Alejandro Patronelli átvette a vezetést Tomas Maffei-től, sőt, közel egy órás előnyt gyűjtött össze. A nap legnagyobb vesztese Marcos Patronelli, a 2010-es győztes ugyanis 1 óra 20 perccel ment rosszabb időt testvérénél.




A De Rooy haderő továbbra is legyőzhetetlen a kamionosoknál. Az összetett élén álló Gerard De Rooy további értékes percekkel növelte előnyét a szombati győzelmével. A Kamaz csapat egyáltalán nem találja helyét a Dakaron, ráadásul Nikolaev kizárásával a legjobb emberüket veszítették el. Aki viszont egyre jobban szerepel, az a cseh Ales Loprais, mivel a hetedik szakaszon is egy második időt tudott elérni, és az összetettben is a dobogó középső fokán áll. Ugyan a különbség már 17 perc De Rooy-hoz képest, de elég egy defekt ahhoz, hogy ledolgozza hátrányát.




A Szalay-Bunkoczi kettős a 24. idővel haladt át a CP3-on, egyelőre nem fejezték be a napi szakaszt. A Sebestyén-Bognár párosnak is eltart még egy darabig, mire beér a célba, de már elkezdték a második szelektívet.




Fotó: DPPI

 

Be kell lépned ha hozzá szeretnél szólni!
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció
-


Látogatók

Felhasználónév:

Jelszó:

Vendégkönyv

Legfrissebb:
zsoca2107 @ 05.13 08:39: Lesz ma közvetítés?

Hírlevél

Szeretnél értesítést kapni minden hazai offroad versenyről? Érdekelnek az újdonságok, friss hírek? Szeretnéd tudni mikor láthasz oldalunkon élő közvezítést a versenyekről?
íratkozz fel

hírlevelünkre

Partnereink

http://www.radio6.hu

 

 

 

 

http://terepjaro.com/


 


http://szon.hu/

 

http://hajoka.hu/

-