Autocross Eb - A felkészülés utolsó fázisa

2010. 05. 12. 19:30| 281 olvasás | Kategória: Autocross

Szabó Krisztián minden percet kihasznál, hogy versenyautóba üljön, hiszen közeledik a nagy csaták ideje - a jövő hét végén a junior Európa-bajnoki címvédő már újra a kontinensbajnokságon száguld. Addig pedig „melegít".

 

A hét végén a tereprally országos bajnokság kapuvári viadalának szuperspeciálján bemutatózott, majd pedig a nyirádi versenypályán tesztelte a vasszöcskéjét.

 

„Apu tereprallyzott, neki támadt az az ötlete, hogy a mezőny előtt rajtolva lehetne egy kis bemutatót tartani az autókrossz szépségeiből is, egyeztettünk a rendezőkkel, így kerültem oda a rajthoz - mondta Szabó. - Az én autóm futóműve keményre volt állítva, úgyhogy a füves, hepehupás részen eléggé pattogott, de nagyon tetszett a műsor, meg is beszéltük apuval, hogy lehet, az idén rajthoz állunk egy vagy két futamon az Open kategóriában."

 

Érdekes, hogy akadtak olyanok is a szurkolók között, akik néhány hete a Miskolc-rallyn is ott voltak, odajöttek, megnézték az autót, utóbb pedig a pálya szélén, anélkül, hogy ismerték volna az apukáját, megdicsérték neki, hogy mennyire látványosan közlekedik.

 

„A hétvége további részét Nyirádon töltöttük a csapattal: teszteltük az autót, a gumikat, a beállításokat, s állítgattuk a motort, amellyel nyertünk még néhány lóerőt. Hatvan kört tettem meg, ami úgy két teljes versenytáv, vagyis alaposan felkészültünk a jövő hétvégi lettországi Eb-futamra, amely a juniorok számára az első lesz az idei sorozatból. Már alig várom..." - vallotta be Szabó.

 

Be kell lépned ha hozzá szeretnél szólni!
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció
-


Látogatók

Felhasználónév:

Jelszó:

Vendégkönyv

Legfrissebb:
peppino @ 05.15 12:04: mikor lessz közvetités Nyirádrol?

Hírlevél

Szeretnél értesítést kapni minden hazai offroad versenyről? Érdekelnek az újdonságok, friss hírek? Szeretnéd tudni mikor láthasz oldalunkon élő közvezítést a versenyekről?
íratkozz fel

hírlevelünkre

Partnereink

http://www.radio6.hu

 

 

 

 

http://terepjaro.com/


 


http://szon.hu/

 

http://hajoka.hu/

-